Valószínűleg semmi sem áll hozzánk közelebb, mint a fehérneműnk – legalábbis fizikailag. Viseljük a munkahelyünkön, otthon, sportolás közben és persze a hálószobában is – valamennyi helyen más-más okokból. De vajon mennyire ismerjünk ezt az apró, mégis annál fontosabb kiegészítőt?

Íme néhány érdekes tény napjaink egyik legfontosabb viseletéről, a fehérneműről!

  1. Az Egyesült Királyságban viselik átlagosan a legnagyobb melltartó méretet.

Míg Japánban a legkisebbet. Persze, ennek sok köze van a különböző rasszok testfelépítéséhez és egyéb alkati sajátosságaihoz. A japán nők például átlagosan 159.5 centi magasak és mindösszesen 53 kilósak, amely egyébként nagyjából azonos a japán „szépség standardokkal” is, ahol sajnos még mindig átlagon felüli nyomás nehezedik a nőkre a testsúlyukat és úgy általában a szépséget illetően.

  1. A legelső férfi alsónadrágot 1925-ben mutatták be.

Mégpedig az Everlast alapítója, Jacob Golomb. Mindezt pedig annak érdekében, hogy a boxolók szabadabban tudjanak mozogni. Valójában persze az alsónadrág „elődje”, az ágyékkötő, már korábban, közel 7000 évvel ezelőtt megjelent. Az őskori ember bőrt használt, hogy a nemiszervét megvédje (és takarja?), amíg az őskori ügyeit intézte.

  1. A melltartó egyik elődjét, vagyis a fűzőt (corset) gyakran bálnacsontból készítették.

Az 1800-as években ez az anyag kulcsfontosságú volt a fűzőkészítésben. Azóta persze természetesen a fűzők, ha nem is teljes egészében, de részlegesen eltűntek az üzletek polcairól, a bálnavadászatra vonatkozóan pedig 1986-ban moratóriumot vezettek be – szerencsére.

9 érdekes tény a fehérneműkről amit nem tudtál
  1. Az olaszok szívesen viselnek újévkor piros fehérneműt, mert úgy hiszik, ez szerencsét hoz a következő évben.

Akkor már értjük, hogy miért vannak tele karácsony tájékán az üzletek polcai piros fehérneművel Olaszországban. Naivan azt hittük, a karácsony az oka…

Egyébként, ha te is szeretnél egy kis szerencsét csempészni a következő évbe (vagy csak beújítanál néhány gyönyörű, vadítóan piros darabot), akkor erre Elizabeth kollekciónk tökéletesen alkalmas. Tavaly dobtuk piacra, karácsony előtt, így aki már akkor beszerezte valamelyik modellt, annak biztosan nagyon szerencsés éve van. Legalábbis, ha viselte újévkor.

  1. Egy nő melltartójának a mérete átlagosan 6-szor változik az élete során.

És egyébként a nők közel 80%-a nem a megfelelő méretű melltartót viseli (!) Márpedig a megfelelő méret nem csak esztétikai okokból fontos, de a maximális kényelem miatt is elengedhetetlen. Mi egyébként szívesen nyújtunk segítségét akár telefonon, akár e-mail-en keresztül ahhoz, hogy megtaláld a számodra tökéletes méretet.

5 1 jel hogy megváltozott a melltartó méreted
  1. Egy 2008-as kutatás az USA-ban kimutatta: a férfiak 9%-ának van legalább 10 éves alsóneműje.

Húha, na hát erről nem tudjuk, hogy mit gondoljunk, mindenki döntse el maga. Mondjuk ez kb. összhangban lehet a férfiak átlagos fehérnemű büdzséjével (ez éves szinten, mostani árfolyamon, körülbelül 6600 ft, míg a nők esetében ez az összeg egyébként körülbelül 17-szer több)

  1. Tutanhamont, a leghíresebb egyiptomi fáraót 145 darab ágyékkötővel temették el.

Így biztosan nincs alsónemű híján a túlvilágon, bár a mostani trendekről így biztosan lemarad. Ezek az ágyékkötők egyébként szőtt vászonanyagból készültek, és nők és férfiak egyaránt viselték őket. A sírban egyébként még találtak szandálokat, kesztyűt, tunikákat is – a sok kincs mellett természetesen.

+ Random érdekesség: sokáig úgy tartották, hogy Tutanhamon sírján átok ül, hiszen többen életüket vesztették, miután meglátogatták a sírt. Ez a teória persze tudományos körökben részlegesen megdőlt: megállapították, hogy a haláleseteket egy gomba, név szerint az Aspergillus csoportba tartozó penészgomba okozta, amelyet a sírkamra levegőjével együtt lélegeztek be a kutatók. Aztán további analízisekkel ezt is cáfolták. Szóval ki tudja.

9 érdekes tény a fehérneműkről amit nem tudtál
  1. Egy melltartó „élettartama” átlagosan 6 hónap.

Na ezt meg mi cáfolnánk, ha lehet 🙂 Bár a legtöbb alacsonyabb minőségű darab valóban nem tart sokáig – szó szerint sem –, addig a prémium kategóriás darabokat, a megfelelő bánásmóddal évekig élvezhetjük (arról, hogy hogyan tudod sokáig megőrizni a fehérneműid szépségét ITT olvashatsz).

  1. Egy kutatás szerint a nők 37%-a a bikini brief-et (klasszikus, normál szabású alsó), 23%-uk a magasan szabott vagy teljes fedést biztosító darabokat, míg 19%-uk a G-stringet részesíti előnyben.

Persze, ezek a számok a trendekkel, a szépségideálokkal (és a feminista törekvésekkel) folyamatosan változnak.