Október 1. – a mellrák elleni küzdelem világnapja. Ezen a napon – és egyébként ebben a hónapban – számos kampány és aktivizmus zajlik világszerte, amely egy célt hivatott szolgálni: hogy felhívja a figyelmet erre a betegségre, és így jobb kilátásokkal szembesülhessenek az érintettek.

A mellrákról röviden

A mellrák, vagy más néven emlőrák sajnos még mindig az egyik leggyakoribb betegség a 45 és 65 év közötti nők körében. Hazánkban minden nyolcadik nőnek szembe kell néznie ezzel a kórral, amelyet ha időben ismerünk fel, akkor jó eséllyel gyógyítható.

A mellrák elleni küzdelemnek szimbóluma is van: a világszerte ismert rózsaszín szalagot 1991 óta használják a mellrák túlélői és aktivistái, valamint azok, akik szolidaritásukat szeretnék kifejezni a betegséggel összefüggésben.

Gondolatok a mellrák elleni küzdelem világnapján

Önvizsgálat

Ahhoz, hogy észrevegyük, hogy valami nincs rendben a testünkkel, fontos, hogy odafigyeljünk magunkra fizikálisan is. Ennek az egyik fontos „lépése” az önvizsgálat, amit 20 éves kor felett nem árt minden hónapban egyszer elvégezni (a ciklus 5. és 7. napja között).

Amennyiben elváltozást tapasztalunk, ne ijedjünk meg, ugyanis ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mellrákkal van dolgunk! A mellen és mellben ugyanis számos olyan elváltozás lehet, amely valami más, sok esetben teljesen ártalmatlan dolgot jelez.

FONTOS: az otthoni önvizsgálat NEM helyettesíti a szűrővizsgálatot, csupán arra szolgál, hogy minél előbb észlelni tudjuk az elváltozásokat. Ha bármi ilyet tapasztalsz a melleidben vagy a melleiden, akkor minél előbb keress fel egy szakorvost!

Prevenció és szűrővizsgálat

Teljesen természetes emberi tulajdonság a halogatás, azonban ha az egészségünkről van szó, akkor érdemes venni egy nagy levegőt, és túlesni a szűrővizsgálaton. A diagnosztikai vizsgálat ráadásul fájdalommentes és gyors, így tényleg csak egy kis időt kell ráfordítanunk magunkra ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, hogy minden rendben van-e. A komplex emlődiagnosztika során általában mammográfiás felvétel, valamint ultrahang felvétel készül, amelyet egy emlőspecialista szakorvos elemez ki.

A szűrővizsgálatot – az életkor és a rizikók függvényében – érdemes egy-két évente elvégeztetni. 30 éves kor fölött az önvizsgálat és a mellultrahang kap nagyobb szerepet, míg 40-45 éves kor fölött már a legalább 2 évente történő mammográfiás vizsgálat ajánlott.

Gondolatok a mellrák elleni küzdelem világnapján

A betegség lelki vonatkozásai

Sajnos a mellrák esetén is még mindig igen gyakran fordul elő az önhibáztatás, vagy akár egy beteg szerettünk hibáztatása.

„Egészségesebben kellett volna élnem, alig sportolok, és amiket eszek… Nem csoda, hogy ez történt.”

„Annyit stresszelsz, ráadásul az a sok cigaretta…”

És bár természetesen az életmódbeli változtatások pozitív hatással lehetnek a mentális és fizikai egészségünkre, fontos tudatosítanunk magunkban, hogy erről a betegségről senki sem tehet, és az önmarcangolás – vagy még rosszabb esetben akár egy emlőrákkal diagnosztizált családtag hibáztatása – sehová sem vezet. Noha a különböző megküzdési stratégiák teljesen természetesek, és sokszor nagyon nehéz az önhibáztatás vagy az „önhibáztatás miatti önhibáztatás” fázisából kilépni.

A legjobb, ha ilyenkor megpróbálunk keresni valakit, akire lelkileg támaszkodhatunk, legyen szó akár egy támogató csoportról, akár egy pszichológusról vagy barátról. Helyezzük magunkat az első helyre, és bízzunk azokban a megérzésekben, amelyek megsúgják, mi és ki az, amire szükségünk van.